Délegyháza – köszönet


Sziasztok!
Reméljük mindenki élvezte a nyárbúcsúztató összeröffenést, mert mi bizony nagyon jól éreztük magunkat!
Az időjárás is a helyzethez képest megkegyelmezett nekünk, hiszen késő délutánig nem esett az eső, igaz utána megállás nélkül zuhogott estig De ez minket nem zavart, hiszen volt egy szabadidő házunk amiben kényelmesen elfértünk, és egy kiváló napernyőnk ami ugyan óriási és elfújhatatlan volt, viszont itt-ott lyukas volt így nagyon meg kellett nézni, hova is áll az ember ha menedéket keres alatta az eső elől …
Mindent összevetve mi alig várjuk a következőt, reméljük, hogy ti is!
Köszönjük a személyesen eljuttatott tárgyi és anyagi adományokat is, kaptunk némi kutyatápot, festéket, és a kasszába is bekerült 10700 Ft aminek nagyon örültünk és köszönjük a mopszok nevében is! Külön köszönet és elismerés jár Kiss Barbi anyukájának is, aki nem elég, hogy szombaton segédkezett Györgyinek a hús és a zöldségek előkészítésében, de vasárnap reggel össze is pakolt utánunk, így mire mi felkeltünk már csak a nagyobb dolgokat kellett elpakolnunk, csapat munka volt a javából!
Kifejezetten örültünk, hogy láttuk Majácskánkat is, akit -nem győzzük hangsúlyozni- pár hónapja még életmentő műtéte után infúziózni és infra lámpázni kellett annyira rosszul volt, az ő példája is mutatja, hogy a mopszoknál nincs lehetetlen!
És végül, de nem utolsó sorban… nem lennénk igazságosak, ha Sógor Szabolcsnak és Vadász Attilának nem köszönnénk meg a sürgősségi pirospaprika pótlást, nélkületek nem jött volna létre a pörkölt srácok, köszönjük!

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1561511347401480.1073741839.1495836323968983&type=1